Trapattoni mester rátett egy lapáttal a kiesés után. Hiába jósoltuk a horvátok elleni vereségünk után, hogy még egyszer ugyanaz a tizenegy ember egyszerre nem lesz már pályán az ír válogatottban, most kiderült, hogy mégis.

Given (Aston Villa) – O'Shea (Sunderland), Dunne (Aston Villa), St Ledger (Leicester City), Ward (Wolves) – Duff (Fulham) - capt, Andrews (West Brom), Whelan (Stoke City), McGeady (Spartak Moscow) – Keane (LA Galaxy), Doyle (Wolves).

A magyarok és a horvátok elleni meccs után újra egytől egyig Trapattoni szerelmei a pályán. A kezdőben amúgy a spanyolok ellen is csak annyi volt a változás, hogy – amúgy teljesen értelmetlenül – Coxot játszatta Doyle helyett. Mi azért ennél gyökeresebb változást is el tudtunk képzelni.

Most vagy az van, hogy a keret maradékát kutyaütők alkotják, vagy Trapattoninak szegényes a fantáziája. Szerintünk ez is, meg az is.

Amúgy Roy Keane is el tudna képzelni más csapatot, ő most már sportot űz abból, hogy mindig más legyen a véleménye, mint a többségnek, de különösen Trapattoninak. És most már kezdjük nagyon unni az ír Détárit. A valaha volt legjobb ír focista előbb beleverte a csúfot a The Fields of Athenrybe, és azokba a focistákba, akik ahelyett, hogy szégyellnék magukat a 0-4 miatt, a döbbenetes erővel éneklő közönséget méltatják. A legújabb beszólása szerint pedig Trapattoninak az egész csapatot le kéne cserélnie a 0-4 után, és a keret maradékával kéne kiállni. Keane csak azt felejti el, hogy a keret maradéka, leszámítva három-négy embert, komolyabb feladatra alkalmatlan.

Trapattoni erre mondta azt, és ebben alighanem igaza is van, hogy egy ilyen kiélezett csoportban éppen a honfitársait, az olaszokat hozná kedvező helyzetbe a csapata lecserélésével, mivel így borítékolható lenne a sima, három, négy gólos olasz győzelem. (Ne legyen igazunk, de félő, hogy amúgy is.) "Mit mondanak akkor a spanyolok és a horvátok?" – tette fel Trap a költői kérdést. Egy szövetségi kapitány feladata szerinte az, hogy a mindenkori legerősebb csapatot küldje pályára. És azt is mondta, hogy Keane szart sem nyert még, amiben igaza van, hiszen eddig a Sunderlandből és az Ipswichből rúgták ki.

A meccs két dolog miatt már biztos emlékezetes lesz: egyrészt Damien Duff most ünnepli századik válogatottságát, és ebből az alkalomból erre az egy meccsre Keane átadja neki a csapatkapitányi karszalagot. (Képünkön, jobbra Duff, balra Keane.) Ezzel belép a klubba, aminek a mostaniak közül Shay Given (124-szeres válogatott) és Robbie Keane (119) is a tagja, a régiek közül pedig Kevin Kilbane (110) és Steve Staunton (102). (Mindeközben Magyarország egyedül Bozsik érte el a százat, de ennek történelmi okai vannak, ha nem lett volna 1956, nyilván sokkal többen lennének.)

Másrészt tizennyolc éve, éppen az olaszok elleni győztes világbajnoki nyitómeccsünk idején mészároltak le az észak-írországi Loughinisland egyik kocsmájában hat tévénéző drukkert. Az UEFA még májusban engedélyezte, hogy az írek fekete karszalaggal játsszák le a meccset.

És most egy kicsit az olasz–ír történelemről is. Amellett, hogy a mai napon az írországi olasz pizzériák kedvezményekkel kedveskednek vendégeiknek, Trapattoninak ez már a negyedik meccse honfitársai ellen, mérlege pozitív. A legutóbbi barátságos meccsen, tavaly júniusban a belgiumi Liege-ben Andrews és Cox góljaival 2-0-ra vertük az olaszokat, méghozzá tartalékos felállásban. Az akkori kezdőből mindössze St Ledger, Ward és Andrews lép ma pályára, az olaszok közül pedig Chiellini, Pirlo, de Rossi és Marchisio.

Az olaszokkal a 2010-es vb selejtezőiben is találkoztunk már, akkor is Trapattoni volt már a kapitányunk. A bari 1-1 után Dublinban 2-2 volt ide, és a csoport második helyén végeztünk hat ponttal lemaradva a csoportgyőztes Olaszország mögött.

A mai meccsen az önbecsülésünk és a harmadik hely a tét. És alighanem az ír szövetséghez a 2014-es vb-ig szerződött Trapattoni állása is, de erről majd később.