Ez a poszt az ír fociról fog szólni, még akkor is, ha az elején nem úgy tűnik.

A magyarok és az írek is a vert mezőnyben vannak az eurovíziós fesztiválon. A Compact Disco 26 indulóból a 24., az ír Jedward pedig a 19. lett.

Mi még soha nem nyertünk az eurovízión, az írek viszont többször is: 1970-ben, 1980-ban, 1987-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben és 1996-ban. Nyilván valamiféle kompenzálás miatt van, hogy az Eurovízió történetében a legtöbb pontot eddig Londontól kapták, és nekik is adták.

A magyaroknál Friderika szerepelt a legjobban, negyedik lett 1994-ben.

És most kanyarodjunk vissza az első ír győzteshez, Danához, aki ezzel a dallal nyert 1970-ben:

És hogy mi köze van neki a focihoz? Észak-Írország válogatottja 1982-ben 1958 után másodszor jutott ki világbajnokságra. Írország válogatottja akkor még egy lesajnált kis fociország volt, vébérészvétel nélkül. Az észak-íreknél ugyanakkor játszottak észak-írországi katolikusok, például Martin O'Neill, aki napjainkban a Sunderland menedzsere. (Ő volt az egyébként, aki arra biztatta Trapattonit, hogy bátran játszassa az észak-ír utánpótlás-válogatott, derry-i születésű James McCleant, aki szombaton életében először volt kezdő az ír válogatottban. És akit szélsőséges protestánsok halálosan megfenyegettek, hogy nem az észak-ír válogatottat választotta.)

És 1982-ben Dana volt az, akinek a Yer Man című dala az észak-írek vébéhimnusza lett. Hogy ő énekelhette a dalt, az egy szép gesztus volt Észak-Írország katolikus közössége és a megbékélés felé. Dana Londonban született ugyan, de katolikus családja kiskorában visszaköltözött vele az észak-írországi Derrybe. A 90-es években tagja volt az európai parlamentnek, az 1997-es ír elnökválasztáson harmadik lett, a 2011-esen már csak hatodik.

A 82-es vébén különben Észak-Írország a csoportból Spanyolországot, Jugoszláviát és Hondurast megelőzve jutott tovább, a középdöntőben kiesett. A válogatott még a 86-os vébére is kijutott, utána azonban jött a máig tartó ír dominancia.

82-ben a spanyolokat ezzel az Armstrong-góllal verték:

Armstrong különben akkora hatással volt a spanyolokra, hogy egy évvel később leigazolta őt a Mallorca, ahol 55 meccsen 13 gólt szerzett.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem eurovízió 1982 1970 dana észak írország gerry armstrong

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr1004548846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása