Remek sorozat indult a joe.ie-n. Az Európa-bajnokság kezdetéig összeszedik az ötven legemlékezetesebb ír focieseményt, minden napra jut egy.

A sorozat nyitódarabja, egyben az utolsó, ötvenedik helyen szerénykedő esemény egy 1949-es focimeccs: Anglia Liverpoolban, a Goodison Parkban, az Everton otthonában fogadta Írország legjobbjait.

Eddig a mérkőzésig Angliát még soha nem győzte le hazai pályán nem brit csapat, vagyis Skóciától vagy Walestől kaptak már verést, nem is egyet, nem is kicsiket, de mástól nem. (Csak néhány példa: 1881: Skócia 1-6, ugyanebben az évben Wales 0-1.)

Azt nem tudjuk, mennyire érdekelte a politika az ír focistákat, de tény: a meccs előtt öt hónappal deklarálta függetlenségét Írország, kilépve a Brit Nemzetközösségből. A meccsen, mint látni fogjuk, nyoma sem volt ellenséges hangulatnak, és az írek sem örülték túl góljaikat, akkoriban ez még nem volt divat.

Az 1949-es év eredményeiből akár már sejteni lehetett, hogy valami csoda van készülőben. Az angolok a szeptember 21-i meccsig hazai pályán kikaptak Skóciától 3-1-re (ez, ugye, a fent részletezett okok miatt nem volt történelmi vereség), Svédországban szintén 3-1-re, Norvégiában viszont 4-1-re, Franciaországban 3-1-re nyertek.

Az íreket hazai pályán verték a belgák 2-0-ra, a spanyolok 4-1-re, Stockholmban kikaptak 3-1-re. Otthon viszont a portugálokat 1-0-ra, a finneket 3-0-ra verték.

A meccs 33. percében a skót bíró 11-est adott az íreknek, az Aston Villában játszó Martin bevágta. (Érdekesség, hogy a még mindig élő, 89. évét taposó Martin kapus, védő, középpályás és csatár is volt első osztályú pályafutása alatt, a szabályozatlanság miatt az észak-ír válogatottban éppúgy játszott, mint az írben.)

Az írek hősiesen védekeztek, végül a Goodison Park 51 047 fizető nézőjének udvarias tapsától kísérve a 85. percben a meccset is eldöntötték. A gólt Farrell lőtte, aki ezidőtájt az Evertonban játszott, vagyis félig-meddig hazai volt ez a gól.

Az angolok az 1953. november 25-i 6-3-ig még egyszer szenvedtek vereséget hazai pályán (igen, megint Skóciától, 3-2, de ez, mint tudjuk, nem számít), majd jöttek Puskásék, ezzel elmondhatták magukról: ők az első, Brit-szigeteken kívüli csapat, amelyik győzött Angliában, és az első nem Egyesült Királyság-beli válogatott, amelyik bevette a Wembley-t.

8 komment · 1 trackback

Címkék: történelem 1949 peter farrell con martin

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr84464441

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyar foci utolsó nagy korszaka - Az összeomlás. 2012.04.22. 09:13:10

Egy poszt Mexikó '86-ról. Nem lesz benne se tésztaügy, se doppingvád, se magaslati edzőtábor és nem lesznek összeesküvéselméletek. Ha őszinte vagyok, foci is alig lesz benne. Kicsit más lesz ez a rész, mint amihez eddig szoktatok. És remélem nem okoz m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qju 2012.04.21. 20:14:52

Na és?
Én nem szeretem a focit.
Főleg nem a hőzöngő drukkereket.
Aranycsapat? Ugyan már? Hírszerző különítmény.

Csomorkány 2012.04.21. 21:21:29

Azért sajnálom, jó legenda volt.

ifjú padavan 2012.04.21. 21:41:24

Eddig is tudtuk, hogy nem mi vertük meg őket először. Nem is állított ilyet senki. Brit csapatoktól kaptak ki már korábban is. De a kontinensről az Aranycsapat volt az első aki megverte őket.

spion27 2012.04.21. 23:50:41

Nem is az volt a poén eddig se. Azért volt a mieink győzelme akkor olyan nagy szó, mert a semmiből jött. Évtizedekig hittek a britek a felsőbbrendűségükben, aztán jött egy csapat a kontinensről és felmosta a padlót velük. Demoralizáló vereség volt. Ráadásul hozzá kell tenni, hogy ha nincs ez a nagy vereség akkor talán nem nyerik meg 66-ban a vébét az angolok. Ez kellett ugyanis ahhoz hogy ráeszméljenek hogy a világ az tőlük függetlenül igenis fejlődik. És ez kellett ahhoz hogy átszervezzék a futballjukat

Hefe 2012.04.22. 04:26:43

A tortenet mindig ugy hangzott, hogy az elso kontinentalis csapat aki legyozte oket a Wembleyben.
Szomszedoktol kaptak ki mar elotte is a Wembleyben.
Pofonokat is kaptak rendesen. 1950-ben amikor elmentek az elso VB-jukre, akkor behuzott farokkal mentek haza. Ott kaptak ki peldaul az USA-tol...

Hefe 2012.04.22. 04:27:33

"Ráadásul hozzá kell tenni, hogy ha nincs ez a nagy vereség akkor talán nem nyerik meg 66-ban a vébét az angolok."

persze, mert rajottek hogy csak csalassal tudnak otthon nyerni.

buddha 2012.04.22. 07:50:55

én az istenért nem akarom lekicsinyíteni a 6:3-t,de megannyi válogatott győzött már azóta világelső válogatottakat,ráadásul azóta is ebből élünk,ami hűen tükrözi a mai labdarúgásunkat.
az aranycsapat egy eb-t vagy egy vb-t sem nyert,tehát,nem becsmérelni akarom őket,de több,mint vicces,hogy még mindig erről beszélünk

spion27 2012.04.23. 12:15:36

@buddha: egyébként annak a magyar csapatnak a taktikájára épült több későbbi nagy csapat. Évtizedekkel megelőzte a többi országot az a válogatott, és pont hogy beszélni kellene róla a hazai szakembereknek, de a többség sajna tényleg csak az eredményt nézi, illetve a "legendát" ismeri. Sokan még a meccset se látták, pedig a mostani Barcelonához hasonló elemeket lehet felfedezni azon a meccsen. A külföldi szakértők mind a világ egyik legjobb csapatának tartják az akkori magyar válogatottat, és nekünk is ideje lenne megnézni hogy mitől is volt jó.
A "magyar virtus" ha visszaköszönne a focinkban, mint az akkori csapatban akkor lehetne előre lépni. De mindegy is, ez nem az a hely, csak gondoltam megemlitem
süti beállítások módosítása