A napokban osztott ki egy rakás díjat az ír fociszövetség. A most éppen sérült Richard Dunne (Aston Villa) lett az év játékosa, Darren O'Dea (Celtic, kölcsönben Leeds United) az év ifjúsági játékosa, Robbie Brady (Manchester United, kölcsönben Hull City) az év U21-ese és így tovább.

Kiosztották az év góljáért járó díjat is, amit Darron Gibson (Everton) kapott. Gibson az Aviva stadionban lőtte Walesnek ezt a bődületesen nagy gólt, ez volt az első ír találat, amit még kettő követett.

A még mindig csak 24 éves Gibson négy Eb-selejtezőn lépett pályára (Andorra 3-1, Oroszország 2-3, Szlovákia 1-1, Macedónia 2-1), ezeken összesen 178 percet játszott, egyedül Macedónia ellen kezdett, de a 77. percben lecserélte őt Trapattoni.

Az olasz kapitány nem volt túlzottan elégedett Gibsonnal, meggyőződése volt, hogy hiába kapott már 18 évesen profi szerződést a Manchester Unitedtől, a sok padozás és tartalékbajnoki nem szolgálja a fejlődését. Jellemző, hogy hét évig tartó manchesteri karrierje alatt jóval kevesebb felnőttmeccset (31) játszott, mint amikor egy-egy évre kölcsönadták őt az Antwerpennek, majd a Wolvesnak.

Nem véletlen, hogy végül éppen Trapattoni unszolására váltott klubot idén januárban, és szerződött az Evertonhoz, ami lassan egy kis MU-vá válik; Ferguson korábbi játékosai közül ott van már Phil Neville és Tim Howard, Louis Saha pedig épp most lépett le a Tottenhambe.

Mint annyi más ír játékos (mint például a keretbe most először behívott sunderlandi James McClean), Gibson is Észak-Írországban született, sőt, szerepelt korosztályos észak-ír válogatottban is. A FAI és az IFA között (előbbi az ír, utóbbi az észak-ír szövetség) késhegyig menő vita robbant ki arról, szabad-e szereplnie az ír válogatottban egy Észak-Írországban született játékosnak.

Az észak-írek a FIFA szabályzatára hivatkoztak, miszerint mindenki annak az országnak a válogatottjában focizzon, ahonnan származik, az írek (és a józan ész) szerint viszont ezt az érvelést viszont az 1998-as Nagypénteki egyezmény fölülírta. Az egyezmény szerint ugyanis az észak-ír területen születettek is felvehetik az ír állampolgárságot. Ha pedig megvan az ír állampolgárság, akkor már csak egy FIFA-szabály tilthatná el a játékost az ír válogatottól: az, ha szerepelt volna már az észak-ír nagyválogatottban. Gibson nem szerepelt (az utánpótlás válogatottság nem számít), így megnyílt előtte az út a nagyválogatottba.

Gibsonnak jót tett az idén januári klubváltás, az Evertonban már öt meccsen szerepelt, mind az ötször kezdőként, egy gólt lőtt, és ezeken a meccseken az Everton kétszer győzött és háromszor döntetlent játszott.

Nem lennénk meglepve, ha Trapattoni komolyabb feladatokat is a középpályásra bízna azok után, hogy megfogadta tanácsát, és eligazolt a sokszor játékos süllyesztőnek bizonyuló Manchester Unitedből.

A csehek elleni szerdai meccsen nem lehet ott, mivel megsérült az Everton edzésén, de hétvégén talán már játszhat.

9 komment

Címkék: manchester united everton gól darron gibson

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr1004219122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torvenyfigyelo · http://www.torvenyfigyelo.hu 2012.02.28. 14:46:17

Őőő... azt hittem, ennél nagyobb lesz. Ez azért nem olyan bődületesen hatalmas.

MrT 2012.02.28. 14:50:16

"sokszor játékos süllyesztőnek bizonyuló Manchester Unitedből"... ez finom szólva sem igaz...

O'Murchadha 2012.02.28. 14:51:11

@torvenyfigyelo: Mi írek kevés gólt lövünk, nekünk ez is nagy :)

Lenny 2012.02.28. 14:54:45

áááá, nem, öreg, 3m-re sem tudnád elrúgni....

_ng_ 2012.02.28. 15:12:01

Hát, ez olyan tizenkettő egy tucat...

Kivlov 2012.02.28. 15:26:06

Zsuninnyó ettől nagyobbakat üt hétről hétre...

notib 2012.02.28. 17:07:41

O'Murchadha: ugye a címet viccnek szántad....
az általad mutatott gól szép, de ilyenek igen gyakoriak, Ronaldo is legalább egy tucatot lő ezekből szezononként, de a sarkazós gólja, 10-11 mlterről, a hosszú sarokba, a teljes védelmen át, hát az tényleg nagyon ritka...

de lehet, hogy Te nem is láttad a Ronaldo gólt, csak hallottál róla, vagy csak egyszerűen ugatod a focit...

csapdigarlik 2012.02.28. 19:26:29

@O'Murchadha: és pont úgy vetítetek, mint a magyarok!

Tell Vilmos 2012.02.28. 21:34:51

Szép gól, de láttunk már ilyet mástól is.
süti beállítások módosítása