Erős a lengyel sör. Megint egy focidal. Chris Hughton bejelentkezett. Hegyet mászik Trapattoni. Meghalt egy legendás focivezető. Paul Green ott akar lenni az Eb-n. Hírek.

*

A Corki Lengyelek Szövetsége volt olyan jó, hogy figyelmeztette az Európa-bajnokságra készülő ír drukkereket: a lengyel sörök olcsóbbak, ugyanakkor jóval erősebbek, mint az Írországban kaphatók. Ezért aztán könnyen előfordulhat, hogy az egyszeri ír drukker, aki a meccsek előtt megszokott mennyiséggel melegít mondjuk a poznani ír-horvátra, nem látja majd kedvenceit, mivel már a stadionba se engedik be a biztonságiak.

*

Itt az újabb Boys in Green-sláger. Már meg sem lepődünk azon, hogy - miközben a drukkerek sokat bírálják a szövetségi kapitányt defenzív taktikája vagy a keret zártsága miatt - ennek is Trapattoni a főhőse.

 

*

Miközben az égvilágon semmi jel nem utal arra, hogy a 73 éves Trapattoni, aki nemrég 2014-ig hosszabbította meg szerződését, valaha is át akarná adni a szövetségi kapitányi posztot, az 53 éves Chris Hughton bejelentkezett. A korábbi ír válogatott legenda, aki aki közel háromszáz meccset játszott a Tottenhamban, az egyik legsikeresebb ír edző. 2010-ben a Premier League-be juttatta a Newcastle-t, most pedig a Birminghammel is esélye van a bravúr megismétlésére. Most azt mondta, minden edző álma, így az övé is, hogy hazája válogatottját irányítsa.

*

Az írek nemzeti ünnepén, Szent Patrik napján született Giovanni Trapattoni április 28-án segítőjével, Marco Tardellivel megmássza a 764 méter magas Croagh Patricket, a kelták egyik szent hegyét. A hegymászást jótékonysági akció kíséri. A hagyomány szerint Szent Patrik negyven napon keresztül böjtölt a hegyen Írország gonosz démonoktól való megtisztításától.

*

Meghalt Louis Kilcoyne, az ír fociszövetség 1994 és 1996 közötti elnöke. A május végi, Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési meccset az ő emlékének szentelik. Kilcoyne évtizedeken át a Shamrock Rovers tulajdonosa volt, ő szervezte 1973-ban a brazilok elleni gálameccset; az észak-ír és ír játékosokkal felálló Shamrock 4-3-ra kapott ki Dublinban a világbajnoktól.

*

A boldogságtól ordítani tudott volna Paul Green, hogy a február végi, csehek elleni barátságos meccsre nemcsak behívta őt Trapattoni, hanem fél órát játszatta is Glenn Whelan cseréjeként. Úgy tűnt pedig, hogy a Derby County 28 éves középpályása végleg kikerül az olasz kapitány látóköréből: 2010 őszén még négy selejtezőn is játszott, háromszor kezdőként, az oroszok elleni hazai 2-3 és a szlovákok elleni 1-1 után azonban kikerült a keretből. (A négy napon belül lejátszott két meccsen mindössze egy pontot szerzett az ír válogatott, Trapattoni ezután nagy átalakításba fogott. Ennek lett egyik áldozata Paul Green, majd a térdszalagjait kellett műteni.) Green most azt mondja, pályafutása legnagyobb teljesítményének tartaná, ha beférne a 23-as Eb-keretbe. Mi tesszük hozzá: olyan szürke csapatból, mint a Derby, az élettől különösen nagy ajándék Eb-n játszani.

*

Források: irish sun, joe.ie, fai.ie

Szólj hozzá!

Címkék: zene sör halál paul green giovanni trapattoni chris hughton croagh patrick marco tardelli louis kilcoyne

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr824368313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása