Végre van egy kézzelfogható bizonyíték is arra, amit mindig is sejtettünk: Írország lesz a 2012-es Európa-bajnokság nyertese.

Nem akárkiről, az ázsiai Nostradamusról, az indonéz Dwi Santosról van szó, aki 2004-ben a lelkésze kérdésére megjósolta a legvalószerűtlenebbet, vagyis hogy Görögország nyeri az Európa-bajnokságot. A lelkész csak nevetett, mondván, gyerek még a kis Dwi, semmit sem ért a futballhoz. Ebből is látható, hogy Dwi Santos 1. tényleg nem ért a futballhoz, 2. ért a jósláshoz.

A fentiek ellenére Dwi Santos nem főállású tippmixer, hanem angoltanár az indonéziai Purwokertóban, és még mindig csak 22 éves.

A Póg Mo Goal exkluzív interjút készített vele, most ennek az interjúnak az érdekesebb részeit foglaljuk össze.

  • Már diákkorában megérezte, mikor akarja feleltetni a tanár.
  • Semmit sem tud az ír fociról, ahogy a görögről sem tudott semmit, pusztán a lelkével érezte.
  • Ha hall egy szót, megjelenik előtte egy kép. Ha azt hallja, hogy Euro 2012, akkor zöld színt lát.
  • Négy évvel ezelőtt, a 2008-as Eb vége után tudta már, hogy a következő Eb-t zöld színű csapat nyeri.
  • Németország második számú meze zöld, a portugálok is szoktak zöldben játszani, de kizárt, hogy ezek a csapatok nyerjenek.
  • Az írek előtt álló meccsekről sajnos nem tud részletekkel szolgálni. Ennek az is oka lehet, hogy alig ismer egy-két ír játékost, azt is csak a közelmúltban tudta meg, hogy Duff ír.
  • Fingja nincs, hogy kijutnak-e az írek a 2014-es vébére.
  • Azt szeretné, ha az írek úgy játszanának a spanyolok ellen, mint a Chelsea játszott a Barcelona ellen, vagy a görögök a 2004-es Eb-n. A lényeg: a játékos, nagyobb tudású csapatot frusztrálja a tökéletes védekezés (és a nézőket is - a szerk.)
  • Nem tudja, kit győz el Írország a döntőben, elképzelhető, hogy Németországot, de a tökéletes ellenfél Anglia lenne.

A magunk részéről egy szavát nem hisszük Dwi Santosnak, kizárt, hogy előre megtippelte a 2004-es görög győzelmet. Egy dologban hiszünk, az írek Eb-győzelmében, de ehhez nem kellenek indonéz kuruzslók.

*

A poszt élesítésére készültem, amikor kezembe került a mai Nemzeti Sport, amiben a magyar (és finn) Dwi Santosok jósolnak, nevezetesen Egervári Sanyi Bácsi Sándor, Mezey Gyuri Bácsi György, Supka Attila, Martti Kuusela. A körkérdések egyike az volt: mekkorát guríthatnak a kiscsapatok az Eb-n.

Most rögzítem a válaszokat, aztán az Eb után együtt nevetünk jó nagyokat.

  • Egervári: Lehet, hogy feltűnik egy meglepetéscsapat, de nem tudja, ki lesz az, hiszen attól meglepetéscsapat.
  • Mezey: Talán a horvátok, az indoklást érdemes szó szerint idézni: "Sokat jelenthet az az egészséges nemzeti érzés is, amely labdarúgóit jellemzi".
  • Supka: Nem lesz kiscsapat a négy között, német, holland, spanyol, esetleg angol válogatott jut be.
  • Kuusela: Nincs ilyen kiscsapat, legmesszebb esetleg a lengyel válogatott juthat.

7 komment

Címkék: jóslat dwi santos

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr274496169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ladislaus 2012.05.09. 09:42:32

Drukkolok is az íreknek!!!

Kivlov 2012.05.09. 09:56:06

Nem szeretem Gyurkát, de igaza van: "Sokat jelenthet az az egészséges nemzeti érzés is, amely labdarúgóit jellemzi".
Kiegészítve azzal, hogy nem csak a labdarúgóit, hanem általában véve a sportolóit, állampolgárait.
Nálunk már az is csoda, hogyha valaki címeres mezben nem csak hallgatja, hanem énekli is Himnuszt, akkor másnap a népszabi le nem nácizza egyből...

Kivlov 2012.05.09. 10:01:21

ja! Meglepetést a frankok vagy a svédek okozhatnak...

Kutchek (törölt) 2012.05.09. 10:13:17

1:16-hoz.
Ha 16 papnak vagy kocsmárosnak mindig mást mond, akkor gyakorlatilag 100% esélye lesz.

chr(27) 2012.05.09. 11:50:30

@Kivlov: szerintem te a gárdaegyenruhára gondolsz...

Kivlov 2012.05.09. 12:29:17

@chr(27):
f*szt. én az általános, halvérű, antimagyar, vörös gondolkodásra gondolok...
süti beállítások módosítása