Egy Európa-bajnokságon szerepeltünk eddig, az 1988-ason. Az volt egyébként az első világverseny, amelyikre Írország kvalifikálta magát a legendás Jack Charlton vezetésével. (Feltéve, ha nem számítjuk az 1924-es és az 1948-as olimpiát.)
A napokban került vissza apámékhoz néhány doboz a régi újságjaimmal, ahol az egyik első (ez volt a másik első), amelyik a kezembe került, egy 1988-as Képes Sport volt.
Az Európa-bajnokságot harangozták be éppen, ahol közölték az induló válogatottak, köztük az írek csapatképét.
A lap kilenc embert kérdezett meg arról, kik nyerhetik meg az Eb-t, és persze kesergett egy sort azon, hogy megint a magyarok nélkül rendezik meg. Akkoriban pedig - mai fejjel - olyan sok okunk még nem volt a panaszra, rendszeresen kijutottunk a vébékre, három évvel korábban UEFA-kupadöntőt játszott a Videoton.
Bács Ferenc titkos esélyesei a szovjetek voltak, Demján Sándor NSZK-spanyol döntőt várt ("Nagy valószínűséggel csak képmagnó segítségével tudom figyelemmel kísérni az Európa-bajnokság mérkőzéseit"), többen is az NSZK-t tartották a győzelemre esélyesnek, a későbbi győztes hollandokat egyedül Dalman Imre virágkereskedő mondta be. (A hollandok a döntőben a szovjeteket verték, az elődöntőben a németek és az olaszok estek ki.)
Az írek viszont senkinek sem jutottak eszébe. Így utólag nem is baj, már az is nagy dolog volt, hogy egyáltalán kijutottunk. Mit kijutottunk?! Megvertük Angliát, döntetlent játszottunk a Szovjetunióval és az utolsó percekben kapott góllal szenvedtünk vereséget a hollandoktól.
A csoportból ezzel együtt kiestünk.
Lesz még szó a blogon a 88-as Eb-ről bőven, addig is itt van Houghton Shiltonnak fejelt gólja:
