Elindult az ír bajnokság, amit a világban nagyjából ott jegyeznek, ahol a magyart, vagyis sehol. Pontosítva: az UEFA-együttható alapján - e rangsor alapján küldhet csapatok egy-egy ország a nemzetközi kupákba - az ír a 31., a magyar pedig a 32. legerősebb bajnokság Európában.

A nézőszámot tekintve még rosszabb a helyzet, a magyar NB III-at idézi. Az első fordulóban például a bajnok Shamrock droghedai fellépését 1553 néző tekintette meg a helyszínen, az UC Dublin-Cork rangadót pedig 700. Az alacsony nézőszám betudható annak, hogy a valóban látványos ír foci sokkal, de sokkal nagyobb tömegeket vonz, illetve a ligában több aprócska város csapata is képviselteti magát (Monaghan például hatezres), a dublini drukkerek pedig öt első osztályú csapat közül választhatnak.

A magyar csapatok viszont egykor még nemzetközi kupát is nyertek, kupadöntőket játszottak, az írek magukról ezt nem mondhatják el. Már az is nagy eredmény volt, ha egy-egy párharcban hazai pályán nagy nehezen megvertek egy-egy erősebb csapatot, mint a bajnokrekorder Shamrock Rovers a Schalke 04-et 1969-ben. (A visszavágón kikaptak, persze, és kiestek.)

Ha már Shamrock: az 1985-86-os BEK (fiatalabbak kedvéért: a Bajnokok Ligája elődje) első fordulójában a Honvéddal találkoztak. Csapatképük ott volt a Képes Sport címoldalán. (Én meg emlékszem, hogy kivágtam, és kiragasztottam a szobám falára, ha nem is fő helyre.)

A lap a meccset egy kolumnán harangozta be, megszólalt a Honvéddal a Vavastól vereséget szenvedő Andrusch József, és a lap dublini embere egy hasábon írt az ellenfélről.

 

scan20120301163752 001

 

 

scan20120301164005 001

 

 

scan20120301164115 001

 

Végül semmi extra nem történt, hazai pályán (azaz a Fáy utcában) a Honvéd Dajka és Détári góljával 2-0-ra nyert, Dublinban pedig 4 500 néző előtt 3-1-re. (Détári kettőt lőtt, Cseh András egyet.) A következő körben aztán a későbbi győztes Steaua 4-2 kiverte a Honvédot.

A Shamrock idén aratta fennállásának legnagyobb nemzetközi sikerét: a belgrádi Partizánt kiverve bejutott az Európa Liga főtáblájára, ahonnan 0 ponttal esett ki. Írországban aztán a késő ősz egyik fő témája volt, hogy akkor most siker vagy kudarc a Shamrock szereplése. (Nem jutottak dűlőre)

A bajnokság a válogatottba senkit sem ad, a legtehetségesebbek már tizenéves koruk közepén vagy még hamarabb Angliába kerülnek, vagy már eleve oda vagy Skóciába születnek, és fedezik fel (vagy apjuk hívja rá fel a figyelmet, vagy maguktól rájönnek, hogy az angol válogatottba nehezebben férnének be) ír gyökereiket.

Éamon Zayed, aki tavaly a harmadik Derry játékosaként 22 góljával gólkirály és az év játékosa volt, már Iránban, a Persepolisban játszik. Érdekesség, hogy a líbiai származású játékos Dublinban született, játszott az ír utánpótlás válogatottban is, és amikor látta, hogy soha a büdös életben nem lesz már belőle ír nagyválogatott, elfogadta a líbiai válogatott brazil kapitányának invitálását.

A bajnokságra visszatérve: a hétvégi első fordulóban természetesen idegenben is nyert a Shamrock, az elmúlt két év bajnoka. Ínyenceknek itt van az első forduló, kevés gól, papírforma, nem ígérjük, hogy követjük:

Drogheda United - Shamrock Rovers 1-2

Derry City - Bohemians Dublin 1-0

St. Patrick's Athletic - Bray Wanderers 1-0

UC Dublin - Cork City 1-0

Monaghan United - FC Dundalk 0-0

FC Shelbourne - Sligo Rovers 1-1

10 komment · 1 trackback

Címkék: képes sport shamrock rovers airtricity league

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr414291832

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyar foci utolsó nagy korszaka XVI. 2012.03.06. 11:20:42

Egy ősz, amelyben az elsőosztály másodlagos. A Mexikóra való felkészülés jegyében telik az idény. A Videoton ambíciózusan vág neki az őszi kupaküzdelmeknek, mellette a Honvéd, a Rába és a Tatabánya indul, hogy a magyar labdarúgás emelkedőben lévő tekin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.06. 10:05:47

Igazából Rovers, mert a Schamrock az csak a lóherét jelenti ;)

We hate Bohers
Orange bastards!

szempontpuska 2012.03.06. 11:25:09

Ehh régi szép idők...
Nagyjából ez volt az utolsó kupaszezon, amikor még volt miben reménykedni...

(Lakat T. hogy kerül a címbe? a mi focitörténeti sorozatunkban állandó kommentelő volt)

MichaelCollins 2012.03.06. 16:31:30

Előre bocsátom, nem értek a focihoz (bár magyar vagyok) és imádom az íreket.
De azt hiszem, annak amit hallottam, az nagy különbség, hogy az ír bajnokság nem professzionális. Tehát a szurkolók az angol bajnokságot követik inkább. Nekem ez ekkor lett nagyon negatív élmény, mikor egy St.Patrick napi 6nation rögbi mecs alatt a donibrooki kocsma fele inkább egy MU mecset nézett (a Leinster rögbi csapatának a pályája kb 200 méterre volt a kocsmától). Holott a nemzeti rögbi válogatott egy kis szerencsével ekár meg is nyerhette volna a 6Natoin Throphyt ( csak a pont arányon múlott a békazabálók sikere).
Szóval, ahogy én hallottam a jó ír focisták többsége nem a honi bajnokságban játszik. Így meg egész más fénybe kerül a bajnokság megítélése.
Másrészt szerény véleményem szerint a hurling és a rugby sokkal izgalmasabb játék a focinál, de eu HANGSÚLYOZOM szubjektív vélemény!

Tutó 2012.03.06. 18:41:47

@szempontpuska:
Drága jó szempontpuska!
Hogy milyen kicsi is a világ:))))))
Nekem meg egy vincentes közös ismerősünk küldte el a cikket!
Amúgy - gondolom - a szerző azért tisztelt meg azzal, hogy költőien szólva "címbe emelt", mert az ominózus "írás" Honvédról szóló részét én követtem el.(Ellenőriztem a KS gyüjteményemben)
Írásról ne beszéljünk, azt hagyjuk meg Móricznak, Márainak, és sorolhatnám...
Üdvözlettel:
Lakat T. Károly

szempontpuska 2012.03.07. 09:32:04

@Tutó: Én is azon voltam, csak gondoltam elébb utánajárok a címnek :-)

Enok mester 2012.03.07. 09:38:07

@szempontpuska: Volt a Honvédnak még egy ígéretes kupamenetelése, 1987 őszén, ami a harmadik fordulóban, a Panathinaikosz elleni 5-2, 1-5-tel ért véget. Az athéni visszavágó előtt - legalábbis idehaza - mindenki biztos volt a továbbjutásban.

szempontpuska 2012.03.07. 09:58:29

@Enok mester: Hahó!!! egy újabb régi ismerős :-)

Az itthoni meccsen kinn voltam, pedig nem is Honvéd drukker vagyok. Arról ami - állítólag - a szünetben történt nagyon csúnya dolgokat hallottam :-(

Ps. Jövő héttől figyeld a vincentet! Közeleg az EB! :-)

Tutó 2012.03.07. 10:11:14

@szempontpuska:
Méghozzá egy milyen kedves ismerős!:)))))
Ki gondolta volna, hogy Írországban jövünk újra össze...

szempontpuska 2012.03.07. 10:22:11

@Tutó: Az írek mindig is szívem csücskei voltak amúgy :-)

orulunkvincent.blog.hu/2009/04/07/dublin_3

Berci 2103 2012.03.24. 20:44:51

@szempontpuska: Az athéni visszavágót konkrétan ELCSALTA a csehszlovák bíró.Így "sikerült"a Panának kiejteni a Honvédot.
Másfelől viszont kár volt az első meccsen-a Bozsikban-5:0-ás kispesti vezetésnél két gólt rugatni a görögökkel.Ha marad az 5:0,esetleg az 5:1,akkor a görögöknek talán eszébe sem jut az aljas gondolat...
süti beállítások módosítása