Még mindig nem tértünk magunkhoz az írek kiesése miatt. És a felelősség igenis Trapattonit terheli, mi nem vagyunk olyan nagylelkűek, hogy pusztán a kijutás tényét díjazzuk. (Hogy mást ne mondjunk: milyen nagy dolog volt, amikor a magyar válogatott 1997-ben pótselejtezős helyen végzett, a jugoszlávok elleni 1-12 után viszont föl sem merült, hogy Csank Jánost meg kéne hagyni szövetségi kapitánynak.)

Trapattoni fölülmúlhatatlan érdeme, hogy a válogatottat tíz szűkös év után juttatta ki egy világversenyre. (Most abba ne menjünk bele, hogy a B selejtezőcsoportban a vb után leszálló ágba került Szlovákiát, valamint Örményországot, Macedóniát és Andorrát előztük, az Eb-n szintén az első körben kiesett Oroszország viszont simán előzött. A pótselejtezőn pedig Észtország jutott nekünk.)

Az írek azonban nem a lettek vagy Trinidad és Tobago. Ők örülnek, ha véletlenül becsúsznak egy Eb-re vagy vb-re, Írországnak viszont hagyományai vannak, ha nem is régiek: az 1988-as Eb-n egy győzelemmel és egy vereséggel esett ki, 1990-ben nemcsak a csoportjából, de a nyolcaddöntőből is továbbjutott, 1994-ben és 2002-ben pedig a nyolcaddöntőben esett ki. És a dicső múlthoz jött a mostani felfokozott várakozás, edző, drukker, szurkoló leplezetlenül beszélt arról, miért is ne nyerhetnénk meg az Eb-t? (Megjegyzem, ha egyszer Magyarország Eb-résztvevő lenne, Magyarországon is nagyon gyorsan elfelejtenék a minket oda kijuttató szövetségi kapitány érdemeit, ha 1-9-es gólaránnyal és nulla ponttal térne haza a válogatott.)

A keret kialakításánál, valamint a három idei előkészületi meccsen látszott, hogy Trapattoni esztelenül bízik azokban a játékosokban, akikkel kiharcolta az Eb-re jutást. Shay Given, a veterán kapus az idény végére sérülésekkel bajlódott, cseréi, Westwood és Forde pedig nem védenek klubcsapataikban. Közben meg ott van a QPR-ben a rendszeresen védő Paddy Kenny (oké, 34 éves, nem a jövő embere), és a bronzérmes skót Motherwellben élete formájában védő 25 éves Darren Randolph.

Nem értettük fene nagy ragaszkodását a Wolvesos különítményhez, a kezdőbe jelölt Wardhoz és különösen a csatár Doyle-hoz. A Premier League-ből majdnem Zalaegerszeg-simassággal kiesett Wolvasban ők sem nyújtottak kiemelkedőt. Nagy baj különben, hogy az angol élcsapatoknál jelenleg egyetlen ír sincs, vagyis év közben viszonylag kevés sikerélmény érte a játékosokat, csak a darálás ment. Az Aston Villát az utolsó fordulókban már-már a kiesés ellen küzdött, a Sunderland a jó középcsapat pozíciójából csúszott hátrébb, Fulham, WBA, Stoke középcsapat, a Leicester másodosztályú, az LA Galaxy a bajnoki cím után gyöngén szerepel, a Szpartak Moszkva viszont második lett az orosz bajnokságban, így McGeady az egyetlen, aki csapatával nemzetközi kupaszereplést harcolt ki.

A védelem négy tagja közül John O'Shea és Richard Dunne is sérült volt az elmúlt hónapokban. Mivel Trapattoni beijedt, hogy középső védő nélkül maradt, így a mát kihirdetett keretet változtatta meg, roppant szerencsétlen módon, az olaszországi edzőtáborban: Foley helyett behívta a középső védőt is játszani képes, végül (hál Istennek) egy percet sem kapó McShane-t. Mi ez, ha nem a kapkodás, netán a nemtörődömség jele?

A széleken – erre épül az ír válogatott taktikája – Duff és McGeady robogott föl-alá, különösebb eredmény nélkül. Jó példa Trapattoni konokságára, hogy közben meg ott van McClean, a 22 éves sunderlandi felfedezett, akit hihetetlen eufória övezett egész tavasszal ír szurkolói körökben, és akit még az utolsó, tét nélküli, olaszok elleni meccsen sem játszatott a kapitány. Az Eb három meccsén 14 percet kapott összesen.

És ott volt Keane, akinek formán kívüliségében igen nagy szerepet játszhatott, hogy harmincévesen élve eltemette magát a LA Galaxynál.

A középpályáról hiányzott az édesapja súlyos betegsége miatt a távolmaradás mellett döntő James McCarthy, az viszont érthetetlen, hogy Trapattoni még a keretben sem számolt olyan tehetséggel, mint Hoolahan, Gibsont pedig egy percig sem játszatta.

A magyarok elleni utolsó felkészülési meccs után látszott, hogy valami nagyon nincs rendben az olasz kapitánnyal. Miután egyszer már bejelentette, hogy a magyarok ellen pályára lépők kezdenek, a meccs utáni sajtótájékoztatóján ezt már letagadta, és kifejezetten kifejezetten kínos sajtótájékoztatón próbált kibújni a kezdőcsapatot firtató kérdések alól.

A magyarok elleni meccsen szembesült azzal, hogy az egy csatárral felálló, az átlagosnál technikásabb csapatok ellen – az Eb-n csak ilyenekkel találkoztunk – a középpályán elveszítheti a meccset. A 4-5-1 azonban távol áll edzői filozófiájától, hiába volt észlelhető időnként ennek gyakorlása a felkészülési meccseken.

Végül a horvátok és az összes többi csapat ellen 4-4-2-ben küldte pályára az íreket, a játékunk sablonos volt, közben meg rendszeresen cserélt szélsőt csatárra, akivel szélsőt játszatott, miközben két szélső, McClean és Hunt nézte a cserepadon, ahogy egy cserecsatár idegenül mozog a posztján.

Trapattoninak , ahogy Brian Kerr volt szövetségi kapitány fogalmazott, egyszerűen nem volt B-terve, miközben Prandellinek, az olaszok kapitányának volt, simán átalakította csapatát a háromvédős rendszerről a négyvvédősre.

A következmények? Néhány idősebb játékos visszavonul a válogatottságtól, hogy kik, azt még nem lehet tudni; Given, Dunne, O'Shea, Duff, Keane vannak a pakliban. (Duff állítólag a jövő héten tesz bejelentést, Dunne viszont marad.) Akik nem vonulnak vissza, azokkal számol Trapattoni, mint mondta, a fiatalok fejlődéséhez kellenek az öregek.

Miközben egyre többen követelik Trapattoni távozását, ő azt mondja, nem sír a tegnapon, előre, a 2014-es vb selejtezőire tekint. A szerbek elleni augusztus 15-i meccsen ígérete szerint szerepet kap James McCarthy, James McClean, Darron Gibson. Azt mondja, ősszel bebizonyítjuk, hogy nem mi vagyunk az Eb legrosszabb csapata (ezen pedig nincs mit vitatkozni, hiszen az Eb-t addigra lefújják), emelt fővel térünk vissza, revánsot veszünk. Technikásabb, fiatalabb csapatot ígér.

AZ Eb-n tapasztaltak alapján nem hiszünk benne, hogy a németek, a svédek, az osztrákok, a feröeriek és a kazahok ellen kiharcoljuk a vb-részvételt.

3 komment

Címkék: értékelés eb 2012 giovanni trapattoni vb selejtezők 2014

A bejegyzés trackback címe:

http://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr424600990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kösz a halakat! 2012.06.20. 19:43:11

"És a dicső múlthoz jött a mostani felfokozott várakozás, edző, drukker, szurkoló leplezetlenül beszélt arról, miért is ne nyerhetnénk meg az Eb-t?":D:D:D

Styxx 2012.06.20. 21:46:08

@Csepel Irén:
Hát igen.
Posztoló, még szép, hogy a szurkoló abban reménykedik, hátha megtörténik egy majdnem csoda, elvégre a görögök is nyertek 2004-ben. De a realitás az, ami most történt az írekkel. Nincs ebben tragédia, szimpatikus csapat, a szurkolók meg 10+, de azért ne álmodjuk túl magunkat.
Az más kérdés, hogy Trap bácsinak is a nyugdíjba kellene gondolkodni, esetleg levezetni valami emirátus-szerűségben egy valag pénzért, de szerintem más se tett volna csodát, legfeljebb szorosabbak az eredmények. Ha pedig egy sutttyó, antifocit propagáló edzővel netán tovább viszi a csapat, akkor a lelkes szurkolók se lennének elegek a "nemzetközi közösség" (érts, mindenki más, aki nem ír drukker) részéről a közutálat elkerülésére.

letmetellyou 2012.07.01. 18:33:06

ezt a kamublogot még mindig írják?