Spanyolország–Írország kb. 4-0

Kiválasztasz egy csapatot a 16 közül, februárban elkezded őket követni, figyeled a rezdülésüket, Trapattoni taktikai repertoárjáról többet tudsz, mint a két gyereked összes dolgáról együttvéve, Given térdkalácsa jobban érdekel az anyádnál, dublini munkalehetőségeket böngészel a neten, hogy közelebb legyél Shane Longhoz, a magyar–íren döbbenten tapasztalod, hogy az élőben életedben először látott íreket felismered, a magyarok közül viszont többeket nem, és azon már meg sem lepődsz, hogy az íreknek drukkolsz Budapesten, a Puskás stadionban.

És akkor elkezdődik az Eb, lehet végre drukkolni az új szerelemnek, amikor a horvát meccsen a harmadik, a spanyolon pedig a negyedik percben gólt kapsz, a csapatod az Eb első kiesője. Nem elég kín magyarnak születni, miért kell még egy magyar válogatottat a puttonyomban cipelnem?

Ezzel együtt úgy érzem – annyira azért már vagyok ír – lekváros csirke lennék, ha feladnám.

Zökkenjünk vissza, játsszuk azt, hogy 0-0, a csapatok ballagnak ki a gdanski stadion esőáztatta gyepére. Mert hál' Istennek szakadt az eső, ez nekünk kedvezett, a spanyolok még azért is kiverték a hisztit, hogy az írek, amikor még nem lehetett tudni, hogy esni fog, föl akarták locsoltatni a pályát a meccs előtt.

Az első meglepetés a kezdőcsapat kihirdetésekor ért. Az előre jósolt Jonathan Walters helyett Simon Cox került Doyle helyére, akinek, bár csatár, a középpálya erősítése volt a feladata.

Aztán jött a szokásos kezdés: a 4. percben Dunne hiába szerelt nagyot, Ward nem bírt Torresszel, 0-1.

A játék szinte folyamatosan az ír térfélen folyt, hiába Cox beállítása, a középpályát nem sikerült megerősíteni. Mondjuk, a spanyolok ellen nem is lehet eléggé, ezt láttuk a Barca–Chelsea meccsen is, csakhogy ott volt egy Ramires, aki hidegvérű gólt lőtt Valdesnek. Nekünk nem volt miből gólt lőni, mi nem vagyunk a Chelsea, hiába sugallta ezt a BL-döntő óta Trapattoni. A védekezés minden energiánkat felemésztette.

Trapattoni, ellentétben a horvát meccsel, most a szünetben cserélt, Cox helyett az eredetileg a kezdőbe tippelt Walters jött be, ezzel együtt megint a félidő negyedik percében kaptunk gólt. A Manchester City David Silvája a teljes, büszke, az Eb előtt 14 meccsen három gólt kapó ír védelemből totális hülyét csinálva növelte a hátrányunkat, 0-2.

Rá nem sokkal Given kapus bemutatta első igazi Eb-bravúrját, amikor Xavi lövését a levegőben úszva ujjheggyel védte ki.

Most nem olyan gólokat kaptunk, mint a horvátok ellen (kapushiba, les, balszerencse), a mostaniak vitathatatlanok és maguktól értetődőek voltak.

A több mint húszezer ír drukkeren is látszott mindez, ha a kamera megtalálta őket, önfeledten integettek, nevettek, mint akik teljesítették a küldetést, kijutottak kedvenceik után Lengyelországba.

A spanyolok a második gól után a maguk módján leálltak, már nem a 16-osunknál, hanem a saját térfelükön adogattak, ebből lett a harmadik spanyol gól, Torres Dunne-nak, St Ledgernek, Wardnak, O'Shea-nek hála megint úgy érezhette, világklasszis.

A spanyolok visszaállásának köszönhetően mutathattunk valamit a belénk kódoltakból, McGeady egyszer-egyszer elfutott a bal szélén, beadása után Walters verekedett a spanyol védőkkel a 16-oson belül, Keane is próbára tette Casillast. Ennyi.

A stadionban drukkoló írek ekkor már nem örültek annyira, a 76. percben mégis felhördült a lelátó: Duff helyére beállt a 22 éves James McClean, az ír futball messiása, aki egy évvel ezelőtt a sehol sem jegyzett ír Derryből észak-ír utánpótlás-válogatottként igazolt a Sunderlandbe, ahol decemberig a tartalékokat erősítette, amikor O'Neill, az új menedzser kiszúrta magának, fölvitte a nagyokhoz, és azóta minden meccsen pályára lépett, gólokat szerzett, gólpasszokat adott. Trapattoni a csehek ellen februárban és a bosnyákok ellen májusban játszatta a válogatottban, de az Eb-csapatba nem tudott betörni a srác, akiről azt jósoltuk, az Eb egyik felfedezettje lehet. A horvátok elleni meccs után Trapattoni azt mondta, azért nem állította be a szélsőt, mert nem akarta túl nagy nyomás alá helyezni.

A spanyolok ellen 0-3-nál már tök mindegy volt. 0-4-nél meg pláne, Fabregas növelte a hátrányunkat, az Eb-n különösen gyengélkedő Ward oldaláról lőtt éles szögben a hálóba.

Egy meccsen négy gólt utoljára 2006. október 7-én kapott az ír válogatott, akkor Ciprus intézett el minket Eb-selejtezőn 5-2-re. Steve Staunton szövetségi kapitány még egy évig a helyén maradt, most se valószínű, hogy Trapattoni egy haja szála is görbülni fog, szerződése a vb-selejtezők végéig szólt.

A végére a drukkerek a sokkból magukhoz tértek, leénekelték a spanyolokat. Én se lehetek lekváros csirke.

Given – O'Shea, Dunne, St Ledger, Ward – Duff, Whelan, Andrews, McGeady – Cox, Keane. Cserék: Cox helyett Walters a 46. percben, Duff helyett McClean a 76. percben, Whelan helyett Green a 80. percben.

47 komment

Címkék: spanyolország tudósítás

A bejegyzés trackback címe:

http://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr954589283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.06.14. 23:10:43

Ennyi különbség van a spanyol ás az ír csapat között, sajnos.:(
Míg a horvát meccs után végtelenül dühös voltam, most nem, Tudtam, hogy ha a spanyolok komolyan veszik a meccset, akkor szinte semmi esélye a kedvenceinknek, de melyik drukker nem elfogult, és nem remél csodát?:)
Persze Torres is pont most lő gólt. kettőt. :(

Az ír szurkolók előtt le a kalappal hátborzongató érzés volt hallani, ahogy 0-4nél felemelt fejjel teleéneklik a stadiont. Itt a sörözőben, ahol ketten voltunk ír szurkolók a jó másfél tucat spanyol között, akkora csend lett percekig, mintha megtörtént volna a csoda, és az írek nyertek volna. Azt a néhány váll-, és hátbaveregetést, amit a spanyol szurkolóktól kaptunk ketten, azt nektek ajánlom. Büszke vagyok rátok...

Elar 2012.06.14. 23:41:15

Hűűű te jó ég mit énekeltek a végén....
Mint a magyar hokicsaptnál szokás... :)

dr. Ez is csak egy nick 2012.06.14. 23:42:30

"a horvát meccsen a harmadik, a spanyolon pedig a negyedikben gólt kapsz"

Írül még biztosan nem tudsz, de magyarul már szépen elfelejtettél, ha tudtál egyáltalán valaha.

Torres meg tényleg világklasszis, akinek a Chelsea-be igazolása hibás lépés volt, remélem, elmegy onnan valami neki való csapatba.

Trapattoni meg kurvára nem érti az ír mentalitást.
Az írek szimpatikusak egyébként.

dr. Ez is csak egy nick 2012.06.14. 23:44:01

Mondjuk mikor McClean beállt, gondoltam, hogy ezeknek a spanyoloknak most annyi, de aztán láttam, hogy egyáltalán nem hasonlít brúszviliszre.

MAti 2012.06.14. 23:53:30

Megmondom őszintén, az ír foci mondjuk úgy, nem nyűgözött le.
Viszont akármi is legyen, az teljesen egyértelmű, hogy a legszimpatikusabb szurkolótábor az övék. Úgyhogy ír drukkernek lenni menőbb, mint ír focistának. :)

Jozeph Pelikahn 2012.06.15. 00:23:42

A spanyoloknak szurkoltam, de a végén ír szerettem volna lenni! A legszebb bemutatkozás volt egy országtól, le a kalappal.

dr.pupak30 2012.06.15. 00:30:50

magyar betegségben szenvednek: kishitűség. ezeken a gólokon is látszott, amikor torres simán átpakolhatja a labdát az egyik lábáról a másikra a 16oson belül, hogy senki nem csúszik oda. vagy xavi fekteti a védpket, hogy senki nem repül felé nyújtott lábbal.

Circus 2012.06.15. 00:31:26

Kíváncsi lennék, hogy az a bizonyos srác kapott-e újabb, ezúttal minőségi katalán csecsebecsét...

Elveszett a lóhere.

dr.pupak30 2012.06.15. 00:33:51

gondoltam, hogy nem sok sót fognak megenni ebben a csoportban, de hogy premier leage-s játokosok ilyen gyengén muzsikáljanak, az meglepetés

Lugoogle 2012.06.15. 01:23:35

Puskásban az íreknek szurkoltál?
Gratulálok.
Hát ha így folytatják, ők se jutnak ki majd nagy eseményre, kereshetsz új csapatot.

dr. Ez is csak egy nick 2012.06.15. 01:25:16

Mondjuk az írek amúgy is egy érdekes nép.

Zisgerből utálnak egy másik népet, de nem a saját nyelvükön beszélnek, hanem az őket megszálló másik népén. Nem kis identitászavar lehet ott a fejekben.

Képzeljük el, nekünk milyen lenne, ha román megszállás alatt lennénk, és ékes román nyelven nyomnánk a dumát a magyar öntudatról - úgy, hogy 95%-unk egy kurva szót nem tud magyarul...

(Konkrétan semmi bajom a románokkal, a női kézilabda-válogatottjukat (ha nem ellenünk játszanak) és a himnuszukat pl. kifejezetten szeretem. Példának viszont elég jó, azt hiszem. :-)

(És akkor azt még nem is említettem, hogy a mostani ír válogatottban szereplők többsége valójában nem is ír, hanem csak valamelyik felmenője volt az, többségnek valamelyik nagyapja vagy nagyanyja, és Írországban csak turistaként jártak, mielőtt ír válogatottak lettek volna - jobbára azért, mert az angol válogatottba nem fértek be.)

dr. Ez is csak egy nick 2012.06.15. 01:41:10

@Jozeph Pelikahn:
Mondjuk az ír drukkerek biztos nem verekszenek össze a spanyolokkal, de más csapatok drukkereivel se. :-)

(Ha az angolokkal játszanának, akkor azért nem vennék erre mérget. :-)

@dr.pupak30:
A Premier League-nek nem az első 4-5 csapatában vannak (jelenleg, mert O' Shea mondjuk volt a MU-ban), a spanyolok meg szinte mind a spanyol bajnokság két legjobbjából jöttek (ha Messit tudták volna honosítani annó, 10 évig nem lenne eselye ellenük senkinek - az argentin válogatottban úgyis csak a mostani brazilok ellenihez hasonló sörmeccseken villog -, bár Puyol érezhetően hiányzik. David Villa kicsit sem.).

@Lugoogle:
Mondjuk ők legalább ott vannak. Mi az elmúlt 26 évben nem voltunk sehol. Ők ezalatt többször is, és ha a francia kézilabdarúgókat nem tolja annyira a FIFA 3 éve (Platini az UEFA elnöke...), akkor 2 éve ott vannak a VB-n is.
(Na, többek közt az ilyenek miatt is kellene bírósegítő kamera a meccsekre, mint az amerikai fociban meg a jégkorongban van. Csak akkor a FIFA meg UEFA nem csalhatná el a meccseket az ízlése szerint.)

@Circus:
A 3 levelű úgysem hoz szerencsét. :-)

breki11 2012.06.15. 05:44:46

megemelem a kalapom az ír szurkolók előtt

sujkos 2012.06.15. 06:06:16

Nagyon tiszteltem és szerettem az íreket a mi történelmünkkel sok tekintetben azonosságot mutató múltjuk miatt. De mára nagyon megundorodtam tőlük. Megvetem őket, és minden rosszat kívánok nekik. Amit az EU-ban műveltek és művelnek, az egyszerűen gyalázat! AZ EU kivakarta őket a sz@rból, és mint tagok, leszavazták más államok megsegítését. Önző, jellemtelen, élősködő népség!

szangye puncog 2012.06.15. 06:51:58

Lehet, hogy egy ír ember részéről sosem merülne föl, hogy a magyar válogatottnak szurkol Dublinban... Talán ezért vannak ők ott ahol amellett, hogy igazi falábú gyerekek egytől egyig..

Viktus 2012.06.15. 07:28:55

@Vészmadár:

Az egyik verekszik alkohol hatására az írek egy jót dalolnak.

Kutchek (törölt) 2012.06.15. 07:47:28

Fasza kis mészárlás volt. 2 meccs 7 gól. Az írek meg ugyanolyanok balfaszok mint a csapatuk.

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2012.06.15. 07:52:25

februárban kiválasztasz egy csapatot, júniusban meg már nekik szurkolsz a magyarok ellen. erre érdemes büszkének lenni!
eleve nem értem, hogy tudnak az emberek elvakultan szurkolni olyan külföldi klubcsapatoknak, válogatottaknak(!), amikhez semmi kötődésük nincs, de azért mindennek van határa.
amúgy sajnáltam az íreket, jobb csapatot érdemelnének valóban.

sas70 2012.06.15. 08:01:52

Aki szereti a focit, az akkor is szereti ha a csapata kikap. Persze akkor kicsit kevésbé és kicsit szomorúbban. Egy szurkolónak viszont a nemzeti 11-et akkor is szeretnie kell, ha rémesen szarul játszanak. Tanulhatnánk az Írektől!

trey82 2012.06.15. 08:05:23

kivalsztassz random modon 1 csapatot a 16 kozul, aztan mikor Pestre jonnek nekik drukkolsz?

nem semmi

odamondó 2012.06.15. 08:42:25

Kíváncsi lennék, hogy a kommentelők közül hányan éltek hosszabb ideig Írországban...? Mindenki eléggé okosnak tűnik.

vernyul 2012.06.15. 08:46:04

Low lie the fields of Athenry
Where once we watched the small free birds fly
Our love was on the wing, we had dreams and songs to sing
It's so lonely 'round the fields of Athenry.

Lorem Ipsum 2012.06.15. 08:50:15

@sujkos: www.youtube.com/watch?v=YtQ6a8gA7qk
a világ népei nem úgy gondolják ahogy te. én sem.

Balt 2012.06.15. 08:57:50

Viszonylag pártatlanul néztem a meccset, pedig ugye az ember önkéntelenül a gyengébbnek szurkol. Na persze az ír-magyar történelmi párhuzamok stb. eleve rokonszenvessé teszik az íreket. De ami az éneklést, a megalázó vereség melletti főhajtást illeti, nyomukba se érhetünk: én a mexikói magyar-szovjet 0-3-a után már az oroszoknak szurkoltam. (Szégyen... röstellem bizony! Sokkal állhatatosabbnak kell lennünk.)

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.06.15. 09:01:50

@Lugoogle:

-"Puskásban az íreknek szurkoltál?
Gratulálok."

-Nemá'! Miért lenne ez baj?!

Balt 2012.06.15. 09:02:25

@eastern: :) Jó, de nem tudom, ennek mi a háttere.

Balt 2012.06.15. 09:04:08

@sas70: Igazad van, ezt részleteztem fentebb. (A saját szégyenletes hozzáállásomon keresztül. Mondjuk úgy: erős önkritikát gyakoroltam. Pedig nem is vagyok nagy szurkoló...)

igazi hős 2012.06.15. 09:16:46

A poszt rém gyenge, de az ír szurkolók fantasztikusak. 0-4-nél nem lehorgasztott fejjel búslakodtak, hanem az mondták: "Kikaptatok a világ talán legjobb csapatától, de már az is szép, hogy idáig eljutottatok és mi szeretünk titeket." És ezt énekelték ki magukból és nekem jó volt hallgatni.

kukučka · http://www.pospisil.blog.hu 2012.06.15. 09:17:33

@eastern: Kéne egy új transzparens.

"Merkel: go back to work to Ireland!"

:)

Írországi Utazók · http://www.reserva.blog.hu 2012.06.15. 09:26:47

"4-0 down but the Irish fans singing as if we were 4-0 up gave me goosebumps..... Proud to be Irish :)
Unlike · · 10 hours ago near Dundalk, Louth"

tamdhu 2012.06.15. 10:07:31

dr. Ez is csak egy nick

Igen, érdekes nép. De nem a marhaság miatt amit írtál. Köztük élnél megértenéd, és imádnád Őket.
Identitászavar az itt nincs. Nem zsigerből utálják őket, hanem teljes joggal. (olvass utána)Utánozni kell Őket nem kritizálni!

ap@tigris · http://apatigris.blog.hu 2012.06.15. 12:11:44

@dr. Ez is csak egy nick: Jó, képzlejük, de mégis inkább azt képzeljük el, hogy szegény románok senyvednek magyar elnyomás alatt és gyűlölnek minket úgy, hogy közben magyarul kénytelenek beszélni, miközben a 95%-uk románul már nem is tud. :-)

Amúgy meg, ha már identitászavar:
Podolski és Klose Lengyelország, Özil Törökország, Boateng Ghána (a csapat, ahol a testvére is játszik...) ellen a Nationalelf mezében? :-) Ehhez képest az írek legalább a nyelvet beszéilk...:-)

ap@tigris · http://apatigris.blog.hu 2012.06.15. 12:33:13

@dr. Ez is csak egy nick:
Egen. 1995-ben játszottak egy "barátságos" meccset Angliával, Dublinban. Pont 27 percig tartott... :-)
www.youtube.com/watch?v=30ThJblpDLs

dr.pupak30 2012.06.15. 14:00:39

@odamondó: évek óta nyomom írországban...:)

CséKá 2012.06.15. 14:07:11

óriási volt az éneklés, le a kalappal. a foci ezen részében is óriási a lemaradásunk: cs-k.blog.hu/2012/06/15/a_magyar_foci_helyzete_az_ir_szurkolas_fenyeben

Lugoogle 2012.06.15. 14:22:16

@dr. Ez is csak egy nick:
Ők legalább ott vannak ?
Akkor menjünk ki a Puskásba, és drukkoljunk a magyar válogatott ellen az összes meccsen, amikor valamely vb vagy eb résztvevővel játszik.

Lugoogle 2012.06.15. 14:27:41

@Űrlény Lajos:
Remélem jól feltételezem, hogy ironizálsz :-)

dr. Ez is csak egy nick 2012.06.15. 15:03:54

@ap@tigris:
Ahogy látom, téged sem a jó felfogásodért fognak ellopni...

A nyelvet (a németet) pedig az általad felsoroltak beszélik, mivel mind Németországban születtek, kivéve Podolskit, aki 2 éves kora óta él ott, ellenben az ír válogatott tagja NEM beszélnek írül. Egyikük sem.

Te magadat égetni jársz ide?

@tamdhu:
Nem hiszem, hogy imádnám őket. Nincs egy jó csaj az egész országban. És férfiembernek azért az is fontos.

Identitászavar meg bizony van, pont a fentiek miatt. Csak kérdezz rá egy írnél.
Csak te nem érted, mert nem vagy ír, csak egy nagyképű magyar, aki azt hiszi, mivel már Írországban mosogat, mindent tud az írekről.
A teljes joggal utálásról meg annyit, hogy kb. azt tették velünk az osztrákok, mint velük az angolok.

@Lugoogle:
???
Hülyeségen kívül mást is tudsz írni?

Lugoogle 2012.06.15. 15:10:43

@dr. Ez is csak egy nick:
Az, hogy ők legalább ott voltak, nem indokolja, hogy a magyar válogatottal szemben nekik szurkoljon a két csapat egymás elleni meccsén.

Lugoogle 2012.06.15. 15:20:05

@Lugoogle:
Főleg úgy, hogy előtte 2 hónappal random módon kiválasztotta őket, előtte valószínűleg fogalma nem volt arról, ki az a Shane Long.
A 80-as években az írek nem voltak sehol, még sem hinném, hogy egy ír emberke dublinban pl. egy 84-ben EB-résztvevő csapatnak szurkolt volna, saját hazájával szemben.

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.06.15. 16:31:34

@Lugoogle: Nem, de ne aggódj, nem vagyok hungarofób :-)

Lugoogle 2012.06.15. 17:13:32

@Űrlény Lajos:
Én sem vagyok hungarista, sem habzó szájjal még mindig a revíziót követelők egyike.
De azért az akkor is ciki.