Az emberek embere: Keith Andrews

A franc se akart ezzel a rovattal bíbelődni a gyalázatos 1-3 után, de hosszas tépelődés, három álmatlanul eltöltött éjszaka után eldöntöttem: mégis megnevezek valakit, aki a horvátok elleni meccs legjobb írje volt.

A választásunk Keith Andrewsra esett. Ezen nem kellett sokat töprengenünk. A második félidő második felében egyedül tartotta a lelket az ír csapatban, egymást érték lövései és fejesei. A statisztikája imponáló: hétszer próbált gólt szerezni, a mellékből pedig úgy áll a harmadik helyen, hogy eggyel kevesebb meccset játszott, mint az első helyezett Kerzsakov (10 kísérlet). Szebb lenne, ha a góllövőlistát vezetné, de mindegy. Egy másik listán különben egyenesen az elsők vagyunk, Dunne követte el a legtöbb, egy meccsre eső szabálytalanságot, hatot. Az UEFA játékosranglistáján a 20. helyével ő a legjobb ír. (A legrosszabb Simon Cox.)

De ki is ez a Keith Andrews, aki egymaga próbálta megmenteni az ír válogatott becsületét vasárnap este?

A 32. születésnapját szeptemberben betöltő Andrews annyi honfitársához hasonlóan tizenéves kora végéig pallérozódott csak odahaza, majd szintén oly sok írhez hasonlóan a Wolverhampton Wanderershez került. Közben többször kölcsönadták, 2008-ban a negyedik vonalban szereplő Milton Keynes Donsból bekerült a League 2 válogatottjába.

Ez nyitotta meg előtte az utat Blackburn Rovershez és a válogatotthoz. Klubkarrierjében 2010-11-es bajnokságban állt be törés, egy súlyos sérülés miatt hat meccsen szerepelt. Kölcsönadták az Ipswichnek, majd idén év elején leigazolta a West Bromwich Albion, ahol magára talált: 14 meccsen két gólt szerzett, ő lőtte a Chelsea elleni győztes gólt.

Hogy marad-e a West Bromwichnál, az attól is függ, hogy mit mond róla az angol szövetségi kapitánnyá kinevezett Roy Hodgson utódja, a skót Stephen Clarke. A WBA honlapja szerint egyébként a Championshipbe most feljutott Charlton (ott talán kicsit korai lenne még eltemetnie magát) és a skót bajnok Celtic is szívesen vinné. Talán ez a bizonytalan állapot is inspirálóan hatott rá a horvátok elleni meccsen.

A transfermarkt.de adatai szerint másfél millió euróba kerül, pontosan annyiba, mint a nála nyolc évvel fiatalabb Koman Vladimir. A magyar válogatott középpályásai közül nála csak a 2,5 millió eurós Hajnal drágább, viszont az áráért meg lehetne venni a szombathelyi Halmosit és a debreceni Vargát.

A válogatottban harmincszor szerepelt, három gólt szerzett. Az elsőt rögtön a lengyelek elleni 2008-as bemutatkozásán. A videón 4:01-nél talál be egy kihagyott 11-est követően:

Az Eb-selejtezőkön, miután visszatért sérüléséből, hét meccset játszott, ő fejelte az első gólt Tallinnban, az észtek elleni pótselejtezőn, a videón 0:11-nél:

Szólj hozzá!

Címkék: celtic wba charlton keith andrews

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr284585774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása