Mit játszottak az ír kerethez tartozók a hétközi fordulóban?

KAPUSOK A szokásos, a keret kapusai közül egyedül Given véd. Ha már itt tartunk: megnéztem, mi van a keret közelébe tartozó másik két kapussal, a 24 éves Darren Randolphfal és Joseph Murphyvel, mivel nem árt, ha az Eb-n olyanok ülnek a kispadon Given mögött, akik rendszeresen játszanak. Nos, Randolph a skót bajnokság 3. helyén álló Motherwell összes bajnokiján védett, csakúgy, mint Murphy a championshipes Coventryben. Az más kérdés, hogy a Coventry kieső helyen áll, négy pontra a bennmaradástól.

VÉDŐK A helyzet nem sokat javult, O'Dea visszakerült a Leeds kezdőjébe, ezzel együtt vereséget szenvedtek.

KÖZÉPPÁLYÁSOK Tart Duff remek formája, megint gólpasszt adott, csapat két pontot vett el a Chelsea-től. Még nagyobb bravúrt hajtott végre McCharthy csapata, a kiesőjelölt Wigen, amelyik a bajnokjelölt Manchester Unitedet verte. McClean és a Sunderland az utóbbi hetekben nem találja a ritmust - nagyjából azóta, mióta megsérült John O'Shea -, most egy kiadós verést kaptak a mumus Evertontól. (Egy döbbenetes adat: a Sunderland utoljára 2001. december 22-én verte az Evertont.)

CSATÁROK Ilyen is régen volt: öt csatárból négy végigjátszotta a meccset, egyet pedig 12 perccel a lefújás előtt cseréltek le. Játszott a Cox-Long duó a WBA-ban. Hogy mindketten kezdjenek, erre ebben a bajnokságban még soha nem volt példa. A kísérlet nem sikerült, a Manchester City átgázolt a WBA-n.

KAPUSOK

a játékos neve klubja Eb-selejtezős szereplése ellenfél játék osztályzat
 Shay Given Aston Villa  11 meccs, 990 perc Stoke 1-1 (o) 90 perc 6
 Keiren Westwood Sunderland  1 meccs, 90 perc  Everton 0-4 (i) a kispadon ült -
 David Forde Millwall  0 meccs  Portsmouth 1-0 (i) a kispadon ült -

 VÉDŐK

a játékos neve klubja Eb-selejtezős szereplése ellenfél játék osztályzat
 Richard Dunne  Aston Villa 10 meccs, 900 perc Stoke 1-1 (o) sérült -
 John O'Shea Sunderland 9 meccs, 795 perc Everton 0-4 (i) sérült -
 Sean St Ledger Leicester 9 meccs, 810 perc, 1 gól Ipswich 2-1 (i)  a kispadon ült -
 Stephen Kelly Fulham 5 meccs, 375 perc  Chelsea 1-1 (o) 90 perc 6,5
 Darren O'Dea  Leeds Unt  4 meccs, 360 perc Derby 0-2 (o) 90 perc  -
 Stephen Ward Wolves 5 meccs , 450 perc, 1 gól Arsenal 0-3 (o) 90 perc 5,5

KÖZÉPPÁLYÁSOK

a játékos neve klubja Eb-selejtezős szereplése ellenfél játék osztályzat
 Glenn Whelan  Stoke 12 meccs, 976 perc  Aston Villa 1-1 (i)  nem volt a keretben -
 Aiden McGeady Szpartak 12 meccs, 971 perc,2 gól  - - -
 Damien Duff  Fulham 7 meccs, 564 perc Chelsea 1-1 (o) 90 perc 6, gólpassz
 Keith Andrews  WBA  7 meccs, 630 perc  ManCity 0-4 (i)  90 perc 5
 Stephan Hunt Wolves  5 meccs, 450 perc, 1 gól  Arsenal 0-3 (o) nem volt a keretben  -
 Keith Fahey  Birmingh  8 meccs, 187 perc WHU 3-3 (i) 90 perc gólpassz
 Liam Lawrence Cardiff 3 meccs, 242 perc Watford (o) 1-1  52 perc, becserélték  -
 Paul Green  Derby 4 meccs, 312 perc  Leeds 2-0 (i)  90 perc -
 Darron Gibson Everton 4 meccs, 178 perc  Sunderland 4-0 (o)  a kispadon ült -
James McCharthy  Wigan  1 meccs, 3 perc ManUnt 1-0 (o) 90 perc 7,5
 Kevin Foley Wolves 1 meccs, 90 perc Arsenal 0-3 (o) nem volt a keretben -
James McClean  Sunderl 0 meccs Everton 0-4 (i) 90 perc 5,5

CSATÁROK

a játékos neve klubja Eb-selejtezős szereplése ellenfél játék osztályzat
 Robbie Keane LA Galaxy 11 meccs, 959 perc, 7 gól - - -
 Kevin Doyle  Wolves 9 meccs, 628 perc, 2 gól Arsenal 0-3 (o)  78 perc, lecserélték 6
 Simon Cox WBA 6 meccs, 232 perc  ManCity 0-4 (i) 90 perc 5
 Jon Walters Stoke 2 meccs, 93 perc, 1 gól Aston Villa 1-1 (i)  90 perc 6
 Shane Long WBA 5 meccs, 232 perc, 1 gól  ManCity 0-4 (i) 90 perc 5
 Andrew Keogh Millwall 3 meccs, 32 perc  Portsmouth 1-0 (i)  90 perc -

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr254391874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása