Egy meccs embere cím, egy gól, egy gólpassz. Nem sok, ennyi volt a termése a csehek ellen készülő ír keretnek a hétvégén. És történt egy súlyos sérülés, ami miatt Dunne-nak ki kell hagynia a csehek ellni meccset.

Három kapusunk közül egy nem játszott, Given és Forde összesen egy gólt kapott.

A keret öt védője az elsőtől az utolsó percig a pályán volt, O'Shea a meccs embere volt, és a hatodik, Dunne is végigjátszott volna, ha nem sérül meg.

A tíz középpályás közül öten játszottak, hárman nem, kettőnek pedig a csapata nem lépett pályára a hétvégén. A legjobb teljesítményt Andrews (7-es) nyújtotta, gólt lőtt a Wolvesnak.

Az öt csatárnak egy nyomorult gólt sem sikerült összehoznia, Longnak erre esélye sem volt, mivel végig a kispadon ült. Legjobb csatárunk Keane volt (6,5).

Néhány szó a kereten kívüliekről: A Sunderland válogatottba követelt szélsője, James McClean Trapattoni pechjére megint gólt lőtt. Már Facebook-csoport is alakult a játékos Eb-keretbe követelésére.

Ott van még a 25 éves Stephan Ireland, aki 2006-07-ben hat válogatott meccsén négy gólt lőtt, és folyamatosan téma a válogatottba való visszahívása. (Azért került ki, mert egy halott nagymamát hazudva nem jelent meg a válogatott keret összetartásán.) Nos, az Aston Villa középpályása a kispadon ült.

A kereten kívüliek közül gólt szerzett még a hétvégén Pilkington (Norwich), Heffernan (Kilmarnock), Daly (Dundee United) és Billy Mehmet (Perth Glory, ausztrál).

És most nézzük részletesen Trapattoni csehek elleni keretének szereplését.

Kapusok

Given (Aston Villa, Aston Villa-Manchester City 0-1) 7 (Az osztályzatokat a goal.com adta)

Többször bravúrral mentett, Lescott közeli lövését nem védhette.

Westwood (Sunderland, Sunderland-Arsenal 1-2)

Tovább kispadozik, idén tétmeccsen még nem védett.

Forde (Millwall, Millwall-Derby County 0-0) Négyszer próbálta meg a Derby bevenni Forde kapuját, egyszer sem sikerült.

Hátvédek

O'Shea (Sunderland, Sunderland-Arsenal 1-2) 7,5

Hiába szenvedett hazai pályán vereséget a Sunderland, a meccs embere volt.

Kelly (Fulham, Fulham-Stoke 2-1) 6

Végigjátszotta a meccset a jobbhátvéd.

Ward (Wolves, Wolves-WBA 1-5) 5,5

A hazai csapatból ő volt a legjobb teljesítményt nyújtó védő, és ezzel minden pozitívumot elmondtunk.

Dunne (Aston Villa, Aston Villa-Manchester City 0-1) 7

Givennel (és Cúellarral) együtt csapata legjobbja volt. Dunne a meccsen megsérült, egy hónapot kell kihagynia, így biztos nem játszhat a csehek elleni február 29-i barátságos meccsen.

St Ledger (Leicester, Leicester-Cardiff 2-1)

A középhátvéd végigjátszotta a győztes meccset.

O'Dea (Leeds, Leeds - Brighton & Hove Albion 1-2)

Végig a pályán volt a Celtic kölcsönjátékosa.

Középpályások

Foley (Wolves, Wolves-WBA 1-5) 5,5

Nem lógott ki a pocsék Wolvesból, végig a pályán volt.

Whelan (Stoke, Fulham-Stoke 2-1) 6,5

Végig a pályán volt, vereséget szenvedő csapatának egyik legjobbja volt.

McCarthy (Wigan, Bolton-Wigan 1-2)

Nem volt a keretben.

Coleman (Everton, Everton-Chelsea 2-0)

Nem volt a keretben. Premier League-meccsen utoljára tavaly december 21-én lépett pályára és megsérült.

Andrews (WBA, Wolves-WBA 1-5) 7

A 64. percben, csereként állt be 2-1-es WBA-vezetésnél, majd gólt lőtt, gólpasszt adott.

Fahey (Birmingham)

A csapata Barnsley elleni meccsét elhalasztották.

Gibson (Everton, Everton-Chelsea 2-0) 6

A középpályást lecserélték.

Duff (Fulham, Fulham-Stoke 2-1) 6,5

Végigjátszotta a meccset a 33. évét taposó veterán szélső.

McGeady (Szpartak Moszkva)

Az orosz bajnokság még nem kezdődött el.

Hunt (Wolves, Wolves-WBA 1-5)

A kispadról nézte végig csapata kivégzését.

Csatárok

Keane (Aston Villa, Aston Villa-Manchester City 0-1) 6,5

Végigjátszotta a meccset.

Doyle (Wolves, Wolves-WBA 1-5) 5,5

Végigjátszotta a meccset.

Long (WBA, Wolves-WBA 1-5)

A kispadon ült.

Cox (WBA, Wolves-WBA 1-5) 6

Csereként állt be.

Walters (Stoke, Fulham-Stoke 2-1) 5,5

Végigjátszott a meccset.

Szólj hozzá!

Címkék: bajnoki forma

A bejegyzés trackback címe:

https://boysingreen.blog.hu/api/trackback/id/tr974099983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása